MENÜ

Ha éppen van egy kis ráérő időm, kiállításszervezéssel is foglalkozom, hiszen az eredeti végzettségem kulturális menedzser. A lakhelyemen található Pipacs Galériában végzem ezt a tevékenységet. Egy kis ízelítő a munkámból:

A Pipacs Galéria 2006. november 11-e óta várja a művészetkedvelő látogatókat és a kiállítani vágyó művészeket.

2008 óta aktívan bekapcsolódott a település életébe, évente 2 kiállítás nyílik ebben a kicsiny, de annál barátságosabb befogadó galériában. Tavasszal a település nagyszabású kultúrális eseményéhez kapcsolódva, a Telki esztivál 0. napján nyílik tárlat, valamint ősszel (októberben) a Magyar Festészet Napja alkalmából várja látogatóit a galéria.

Míg korábban egyéni kiállításokat láthattak itt az érdeklődők, napjainkban inkább a csoportos kiállítások jellemzőek. Nem csak a Telkiben élő képzőművészek mutatkoznak be egy-egy tárlat alkalmával, hanem örömmel jönnek művészek az ország minden pontjáról.

A galéria 2011. óta szoros együttműködésben dolgozik a helyi általános iskolával:

- az iskola tanulói rendszeresen fellépnek a galéria megnyitóin

- a gyermekek a kiállításokat egy-egy kihelyezett rajzóra keretében rendszeresen látogatják

- 2012-ben pedig a galéria szervezésében, önkormányzati támogatással, az iskola adott teret egy nagyszabású jótékonysági árverésnek, amely során a befolyt összeget az iskola művészetoktatási célokra használta fel.

Képekben az elmúlt évek eseményei:

2011. október: Festészet Nap Kiállító művészeink: Gréczi Margit, Márton Ildikó, Scheer Gizella, Z. Réti Márta, Zimonyi Adrienne, Erdélyi Tibor, Kiss Gábor

2012. május: Telki Fesztivál Kiállító művészeink: Mészáros Erzsébet, Pécsi Zsolt, Koncz Csaba, T. Czene István, Scheer Gizella

2012. október: Festészet Napja  Kiállító művészeink: Bánalvy Ákos, Gulyás László, Márton Ildikó, Scheer Gizella, Tóth Gábor

2013. május: Telki Fesztivál  Kiállító művészeink: Augusztinyi József Attila, B. Molnár Annamária, arkas "Lobo" Péter, Márton Ildikó, Scheer Gizella

 

2013. október: Festészet Napja  Kiállító művészeink: Kökény Marianna, Vaskóné Gálfi Erzsébet, Szőke Gábor, Scheer Gizella, Márton Ildikó

2014. május: Telki Fesztivál Kiállító művészeink: Fenyvesi Edit, Máté Sándor, Jakab Mária, Déri Gábor, Várkonyi György

A megnyitó után az iskola diákjai egy rendhagyó rajzórát töltöttek el a galériaban:

2014.október: Festészet Napja Kiállító művészeink: Lovag Dáma Nógrádi Katalin és tanítványai: Horváth Mónika, Soós Zsuzsanna, Solti Ferencné

 

 

 

 

 

Asztali nézet